A Magyar Teátrumi Társaság üzenete
Március huszonhetedike
van, ez a nap 1961 óta a Színházi Világnap. 1978-tól a világ valamennyi
országában üzenettel köszöntik e napot. Az üzenet, melyet minden évben a
világszínház egyik jelentős alkotója ír, felhívja a figyelmet a színházművészet
– és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tiszteleg a színészek, a
színházi dolgozók előtt, kéri a közönség szeretetét és támogatását.
Az idei év színházi világnapi üzenete - Shaheed Nadeem
pakisztáni drámaíró tollából - arra biztat, hogy ismerjük fel a színházi tér
szakralitását, a színjáték spirituális erejét, a színház ugyanis felkavaró
lelki élmények megidézésével gyógyító energiák felszabadítására képes. De
egyben felhívja figyelmünket a színház felelősségére is, mellyel
közösségünknek, környezetünknek tartozik.
A magyar színpad szent, jól tudjuk ezt, hiszen a kezdetek óta
az volt, nemzeti nyelvünk, kulturális emlékezetünk ápolásának legjelentősebb
közösségi tere. A Magyar Színház és a Világ színháza nem tehet mást: szövegeket
mond, beszél, mutat, fogalmaz át – láttat és hallat. És természetesen az együtt
élő nézőit résztvevővé akarja tenni.
De színházi elődeink a társadalmi felelősséget is mélyen
átérezték és tanúsították: az 1848. március 15-i félbeszakadt Bánk bán idején,
az első világháború front- és hadifogolyszínházaiban, a sebesültek
megsegítésére tartott estélyeken, de tanúsították a második világégésben
lebombázott színházak – akár saját kezű – újjáépítésével, vagy az 1956-os
forradalomban, az 1989-90-es eseményekben való bátor kiállással.
Színház bárhol születhet és születik, ahol szükség van rá,
sokszor Thália templomain kívül is, ha a helyzet úgy kívánja. Színházaink,
színművészeink, színházi dolgozóink a mostani emberpróbáló időszakban is
bátran, józanul állnak helyt, felismerve, hogy néha bizony az a felelős döntés,
ha a színház bezárja kapuit.
Sokan közülük, kihasználva ismertségüket és a rájuk irányuló
médiafigyelmet, türelemre, egymás iránti felelősségvállalásra, otthonmaradásra
biztatták a nézőiket. Miközben tudták azt, hogy az elmaradt előadások számukra
súlyos bevételkiesést okoznak.
Egyre több színház és zenekar vállalja, hogy előadásait,
koncertjeit interneten közvetíti, ezzel is enyhítve valamelyest a kényszerű
elszigetelődés nehézségét. Más intézmények alkalmi közvetítésekkel, felolvasószínházi
előadásokkal jelentkeznek, vagy korábbi előadások felvételeit teszik közzé az
interneten, amelyek segítik a jelenlegi kényszerhelyzet megértését,
feldolgozását.
A közönséggel szinte együtt lélegző színművészek számára igen
hálátlan helyzetek ezek: üres széksoroknak játszani, arctalan kamerák előtt,
lemondva a taps feloldozó, közösségteremtő pillanatairól. De mégis úgy
döntenek, hogy nem maradnak, nem maradhatnak némák. Tudják, hogy az élő emberi
szóra most még inkább szükség van, hogy a művészet gyógyító erejének megérzése,
a teremtő képzelet életben tartása nemzetünk szellemi egészségének záloga.
Ebben kellett, és kellene most talán még fokozottabban: észnél, érzésnél, okos
indulatnál lennünk.
A színházi világnapon így távolból mondunk köszönetet
színművészeinknek, színházban dolgozó kollégáinknak józan helytállásukért,
társadalmi szolidaritásukért, kreatív és leleményes megoldásaikért, amelyekkel
közönségüket átsegítik a kényszerű magány időszakán, hogy az új évadban ismét
együtt ünnepelhessük a magyar színház csodálatos gazdagságát. Ehhez kívánunk
mindenkinek szellemi és érzelmi erőt, jókedvet, bőséget és védő kart.