"SZERESS ÚGY" NYÁRI KÁROLY koncert - SISI NYÁRI SZÍNHÁZ

2026. július 17. 20.30
Gödöllői Királyi Kastély, Kastélypark


Jazz-zongorista, énekes, dalszerző, előadóművész.
Magyarországon kívül Európa számos koncerttermében lépett már fel. Kiemelt koncertje a karácsonykor megrendezésre kerülő, már hagyománnyá vált Budapesti Karácsonyi Koncert. Lányai, Nyári Aliz és Nyári Edit szintén a zenei pályát választották és hazánkban egyedülálló módon, duóban lépnek fel Nyári lányok néven. Fia, Nyári Károly klasszikus zongora tanulmányokat folytat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A művész 2005-ben alapította saját kamarazenekarát, amely 2016-tól Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar néven folytatja tevékenységét.
A győri Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte klasszikus zongora tanulmányait. Tizenhárom éves korában országos zongoraversenyt nyert. Középiskolába a győri Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakára járt, de ekkor már egyre inkább kezdett érdeklődni a jazz iránt. Előadóművészi és zongoratanári diplomáját a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz-zongora tanszakán szerezte meg Gonda János növendékeként.
1986-tól szólókarrierjét Hollandiában kezdte. Fellépései alkalmával számos világsztárral játszott együtt, úgy mint Chaka Khan, Gloria Estefan, Mariah Carey, Phil Collins, Michael Jackson, Elton John, Luciano Pavarotti vagy Frank Sinatra, aki egy közös fellépésük után saját mikrofonját adta ajándékba a művésznek Televízió- és rádióműsorok sztárjaként szerepelt. Sikereinek köszönhetően megkapta a holland állampolgárságot.
Magyarországon több albuma jelent meg, valamint rádió és televízió show-műsorok rendszeres szereplője.


A változtatás jogát fenntartjuk.


Figyeljék oldalunkat, mert folyamatosan érkezünk a SISI NYÁRI SZÍNHÁZ újabb programjaival!







Előadások

2026. 07. 17. (péntek) 20.30

"SZERESS ÚGY" NYÁRI KÁROLY koncert - SISI NYÁRI SZÍNHÁZ

Gödöllői Királyi Kastély, Kastélypark (2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély 5852. hrsz.)
Jegyár: 9900, 8900, 7900 Ft